A Központi Statisztikai Hivatal kiadványa ismerteti a nonprofit szektor 2010-re vonatkozó legfontosabb adatainak összefoglalóját. Ebben az önkéntesség hazai működésére vonatkozóan is találhatóak fontos megállapítások.
2010-ben a szektorban tevékenykedő önkéntes segítők becsült száma 418 ezer fő volt. Az általuk teljesített több mint 53 millió munkaóra több mint 25 ezer főállású foglalkoztatott munkaidejének felelt meg, munkájukbecsült értéke meghaladta az 53 milliárd forintot.
Sok szeretettel várunk minden olyan érdeklődőt, aki
szívesen segítene
a Nagykovácsiban lakó rászorulóknak
a Magyar Hospice Alapítvány és a Linum
Alapítvány által közösen szervezett
térítésmentes
önkéntes képzésére!
Az Önkéntes
Központ Alapítvány (ÖKA) ezúton hirdeti meg "Civil szervezetek
felkészítése önkéntesek fogadására (Önkéntes menedzsment képzés)" című
képzési programját.